A randi még nem jött össze és csoda sem történt. Valójában, nem hiszek a csodákban. A képzeletvilágomból nem lépett ki a Nagy Könyv által bemutatott Isten. Nem tudom, hogy milyen volt, amikor a vizet borrá változtatta és a vízen járást sem ismételte meg senki azóta.  Mostanában senki sem élt át ilyet, esetleg a fordítottját – ahogy a mondás szerint: bort iszik és vizet prédikál.

Elmerengtem: vajon ténylegesen megtörténtek ezek a dolgok vagy ügyes trükkök voltak, esetleg csupán emberi fantázia szüleménye? Vagy talán félreértettek egy sokkal kevésbé érdekes, de valóban megtörtént eseményt?

A XVIII századi neves skót filozófus, David Hume, nagyon bölcsen ragadta meg a csodák lényegét. Első lépésben a csodákat a természeti törvények „megszegéseként” definiálta. A tudomány számára a csodák zavaróak lennének, ha bármikor is megtörténnének. Hume az állította, hogy „semmiféle tanúságtétel nem elégséges a csoda bizonyítására, hacsak a tanúságtétel nem olyan jellegű, hogy valótlansága csodálatosabb volna, mint az a dolog, amelyet bizonyítani akar.”

Tegyük fel, hogy holnap a barátom elmesél nekem egy történetet. Megbízok benne, ezért hitelt adok a történetnek – hiszen az a tény, hogy ő hazudik nekem, nagyobb csoda volna, mint ami a történetben szerepel. Eddig sohasem hazudott, az lenne a csoda, ha hazudna. Ez mind szép, de Hume azt kérdezné tőlem: noha valószínűtlen, hogy a barátod hazudott, de tényleg valószínűtlenebb-e az a lehetőség, mint az a csoda, amelyet állítása szerint látott? Tegyük fel, hogy a barátom azt mondja, hogy látott egy UFO-t a kertjében. Bármilyen becsületes és megbízható személy legyen, az, hogy hazudott – vagy őszintén elmesélt egy hallucinációt, kisebb csodának számít, mint az, hogy egy UFO-t látott. Ilyenkor érdemesebb a kisebb csodát elfogadni, vagyis azt a tényt, hogy a barátom hazudott – vagy jóhiszeműen tévedett. ( lásd: Richard Dawkins: Isteni téveszme könyvét)

Vajon az emberek által kitalált dolgokban hittem? Kezdek visszafogottabb lenni a múltban szerzett állításokkal és dogmákkal kapcsolatban. A kétségeim nőnek. Vannak dolgok, amelyeket biztos tényként fogadtam el, de ma már megváltozott a véleményem, mert többet ismerek. Vannak dolgok, amelyekre nem tudom a magyarázatot, de elkezdtem kutatni a tudományos válaszokat.

Manapság már senki sem hisz a tündérmesékben. Mindenki tudja, hogy a tök csak a Hamupipőkében változik hintóvá, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a látszólag üres kalapból csak a bűvész kézügyességének köszönhetően kerülhet elő a nyúl. Akkor mégis miért van az, hogy számos természetfelettiről szóló történetet komolyan vettem, sőt a csodákban is hittem?

 [1]

Mire vágyom Valentin napra?

Isten közeli élményre. Ha együtt jár az ember valakivel, akkor közös élményekre és felismerésekre vágyik. Nem hiszem, hogy csak a kivételeseknek van részük ilyenben. Isten nem személyválogató. Ha Jézus követői csodákat tettek és gyógyítottak, akkor az én életemben is megtörténik a csoda és valami olyasmit adhatok másoknak, ami közelebb viszi őket Isten megismeréséhez. Olyan forrásokhoz jutok, amelyek lehetővé teszik, hogy egészséges közösségeket hozzak létre.

Kutatni fogom egy évig az Isten élményt. Meg fogok kérdezni hívő keresztényeket és könyveket olvasok a témáról. Minden fellelhető forrást megkerestek és a végére járok.

Keresem a csodát. Számomra csoda az, amit nem lehet logikával megmagyarázni. A csoda egy természetfeletti jelenség, amit véletlen egybeesésekkel vagy szerencsével sem lehet igazolni. Ezek szerint, egy lottó nyeremény nem lehet csoda, egy beindult vállalkozás sem lehet csoda, egy mások által nyújtott pénzadomány sem lehet csoda és egy orvosok által eszközölt gyógyulás sem lehet az.

Számomra csoda volna egy találkozás az Istennel - egy angyali megjelenés, egy látomás, egy deportálás vagy valamilyen fizikailag megfogható jelenség. Hallani akarom a hangot vagy látni akarom az alakot. Tamás lennék, hogy megérintsem.

Most hogy van? Vele randizok, és azt mondom, hogy jó lenne találkozni vele? Hogyan randizhatok vele, ha még nem találkoztunk? Persze, olvastam róla, mások beszéltek róla és képzelődtem. Ezt teszem most is. De nem akarom, hogy a képzelgés szintjén maradjon. Régen volt egy lány, akibe távolról is szerelmes lettem, sokat képzelődtem róla. Sőt, amikor megközelíthettem még beszélgetni is tudtam vele. Kezdeményeztem találkozókat, de ő kifogásokat keresett. Egy darabig hitegetett, majd kerülgetett. Végül feladtam, mert rájöttem, nem engem akart. Azt Istennel való randi más feltételekkel indult - ő mondja azt, hogy vágyik az emberrel lenni. A Bibliában bemutatkozó Isten kezdeményezi a randit. Gondolj csak Ádámra és Évára, Ábrahámra, Mózesre és Jézusra. Egy biztos, Isten nem maradhat csak a képzeletvilágomban. Az Isten létezését nem lehet ennyivel elintézni.

Csoda volna az is, ha egy évig kutathatnám ezt a témát, könyvet írhatnék róla és közben körbe utaznám a földet. Csoda volna, ha ezután mindig azt a munkát végezhetném, amire elhívást érzek. Eddig életem értelmét Isten létezéséhez kötöttem. Szeretnék továbbra is hinni benne. De mi van akkor, ha borul a papírrforma? Mi lesz, ha a csoda nem történik meg és a színfalak mögött egy nagy üresség van?

Mi lesz a végén? Szép kis "Valentin" napi képzeletbeli kaland vagy életre szóló találkozás?

Most döbbentem rá, hogy felerősítve a kereszténység által kínált megoldásokat, közel kerültem egy esetleges felismeréséhez: újra kell fogalmaznom a dolgok értelmet. Azon merengtem, hogy ez az egész táncra hívás, csupán egy merész próbálkozás, ami téves válaszokhoz vezet, vagy képes Isten létezéséről meggyőző adatokkal szolgálni? Végére kell járnom, megyek és utána olvasok.  

 [1]

Január 31- én egy különleges randira vállalkoztam. Együtt fogok járni Istennel egy évig, amiről nyilvánosan minden héten beszámolók ezen az oldalon. Megpróbálom a kereszténység hátteréről szemlélni ezt a kapcsolatot, ugyanakkor posztmodern emberként is véleményt formálok, egy kicsit kívülről.

 Voltál már olyan szerelmes, hogy nem tudtál aludni és alig vártad a következő randit? Nálam ez történt. Éjszaka megébredtem és csak rá gondoltam. Alig ismerem Őt, de egyre izgalmasabb. Ilyenkor az ember lelkes, tele van energiával. Úgy érzem, hogy teljesen megváltozott az életem. Pedig csak egy néhány napja randizunk.

 Ez a kapcsolat azért különleges, mert Ő mindent tud rólam, jobban ismer, mint saját magamat. Semmi erőfeszítést nem kell tennem annak érdekében, hogy kifejezzem önmagam. A teljes figyelmemet arra fordíthatom, hogy megértsem őt. Rengeteg kérdésem volna, de először csak figyelni és hallgatni szeretnék. Megkértem, beszéljen magáról. Amikor olvastam Róla a Bibliában, akkor egy- egy vonása kirajzolódott. Sőt, a nap kellemesen melegítő sugarában is próbáltam kiérteni szeretetét és jóságát. De csak ennyi volt.

 Pedig elég lehetne - hiszen megragad a szépsége, nagysága és csodálom kedvességét. Olyan gyönyörű az egész, ahogyan bánik másokkal. A héten tetszett az a story az evangéliumokból, hogy meggyógyított egy vakot - visszaadta látását. Ez volt igazán a csoda, mert az emberek mindenhol erről beszéltek. Nem lehetett letagadni, nem lehetett megmagyarázni. Az emberek elkezdtek hinni benne, mert volt egy természetfeletti bizonyíték. Megnyílt másoknak is a szeme. Biztosra vették létezését.

 Az én szememet is meg tudja nyitni, hogy jobban lássak. Jelenlétének tudata megnyugtat, néha érzékelem megfoghatatlan titokzatosságát. Tudom, hogy szeret, hisz kimentette életem az elveszettségből. A fontosság tudatát adta. Gondoskodó Isten, mert volt mit ennem és volt mit felvennem. Ha kell, akkor együttérző és velem együtt szenved. Bár erről nekem nem sokat mondott.

 Elviekben képes arra is, hogy megszüntesse körülöttem a szenvedést. Azt mondta, még nem tudnám megérteni látszólagos passzivitását. Említettem neki, hogy az egyik barátom 14 éves lánya rákos és hónapokon keresztül elviselhetetlen fájdalommal él. Vagy a hírekben hallottam a mentősről, aki elvesztette szüleit egy autóbalesetben - akkor elhatározta, mentős lesz, hogy legalább másokat megmentsen - de egyszer a mentőben baleset érte és lebénult, most tolókocsiban él. Már nem mertem több esetet felhozni. Ő csak hallgatott.

 De hát ez még csak az együttjárás kezdete. Senki sem tudhatja, hogy milyen élményben lesz részem holnap.

Nem veszem le a szemüveget

Ez így jó nekem. Miért is kételkednék? Miért gondolnám azt, hogy semmi természetfeletti nincs a fenti képben? Különleges ez a randi, mert nem egyenlő viszonyok találkoznak. Még a földi kapcsolatokban is feszültséget okoz két különböző gazdasági és kulturális háttérrel bíró személy találkozása. Hát akkor, mit mondjak két különböző dimenzió találkozásánál. Bár Istenről azt mondják, hogy leereszkedik az emberhez, de mégsem ismerhetem meg úgy, ahogy szeretném. Lehet, hogy nem is beszélhetek valódi randiról. Ahhoz, hogy Isten maradjon az én szememben is, eléggé távol kell maradnia tőlem. Ezért nem feltételezem, hogy mindent beteljesítő kapcsolatról fogok beszámolni.

 Úgy határoztam, hogy legalább egy évig nem veszem le a szemüveget. Szóval, nem teszem félre a hitem, a meggyőződésem. Egyetlen sejtető rést hagyok nyitva, amely minden szeretet kapcsolat alapja: a kérdezés. Feltételezem, hogy bármit kérdezhetek és kérdezni is fogok. Végül, egy év után, a kérdéseimre kapott válaszból hozok egy döntést.

Egy év Istennel

Ma óriási ötlettel indultam el, elfogadom Isten randira hívását és kihívás elé állítom.

Az utóbbi idők benyomásai alapján elhatároztam, hogy igazán kipróbálom, milyen Isten társaságában lenni egy évig. Vajon csak ámítás az egész, vagy Isten valóban létezik és olyan, amilyennek a Biblia Jézusa bemutatja?

Az ötlet apropója Ryan Bell volt keresztény lelkész, aki óriási médiaport kavart, mert elhatározta, hogy kipróbálja, milyen Isten nélkül egy év - http://www.patheos.com/blogs/yearwithoutgod/. Utána arra a következtetésre jutott, hogy nem talált semmi bizonyítékot Isten létezésére – akkor a fordítottját is érdemes letesztelni.

Szóval, Mindenható Istenem, elfogadom a kihívást és én szavadon foglak. Ezt meg is engedted az embernek, ha a Biblia valóban a Te szavad – azt mondtad tegyünk próbára. Bizonyítsd be létezésed és vezetésed számomra kézzelfogható módon. Mutasd meg, hogy amire összeraktál, tényleg a te műved.

Azzal a feltételezéssel indulok el, hogy valóban cselekvő Isten vagy az én életemben és megmutatod hatalmad. Kézzel fogható bizonyítékokat gyűjtök arra vonatkozóan, hogy Te adtad a küldetésem és minden segítséget megadsz annak érdekében, hogy megvalósítsam. Azt feltételezem, hogy minden benyomásom és megérzésem tőled származik. Ha Jézus azt mondta, hogy semmit sem tett a világon, amit nem az Atya mondott és mi nagyobbakat is tehetünk nála, akkor nekem is megmondja minden nap, hogy mit tegyek. Minden, amit a Bibliában ígéretként találok, elfogadok és élek vele. Reggel és este beszélgetek veled és napközben is megszólítalak – kiteszem magam annak, hogy szólj hozzám. Az év végén leírom a következtetésem.

Gondolom, hogy ez a kihívás nem lesz számodra nagy feladat, hiszen a világmindenség a te kezedben van és te irányítasz mindent. Számomra izgalmas lesz, mert a végén megtudom, hogy ámítás az egész vagy pedig valóban olyan Isten vagy, akinek a Biblia bemutat. Ha ámítás az egész, akkor küldetésem teljesítése egyre távolabb kerül tőlem, ha valóság, akkor néhány nagyon fontos mérföldkő meghatározó lesz. Számomra igazán izgalmas utazás, hiszen évek óta arra kérlek, hogy használj fel egy küldetésben – de látszólag nem történt semmi. Ennek vége.

Szerelem vagy kiábrándulás?

Válaszolni akarok a randira hívásra. Eddigi ismereteim alapján úgy tudom, hogy a kereszténység lényege a Veled való kapcsolat. Mondhatni, hogy már régen felkértél, de nem vettem igazán komolyan. Hittem benned, hogy létezel és cselekszel. Sőt azt is, hogy közel vagy. De nem fogtalak szavadon, nem kértem különleges bizonyítékát annak, hogy megmutasd.  

Egy feltételezett világban fogok élni egy évig, ami azt jelenti, hogy létezésedet valóságként fogom fel. Ugyanakkor minden nap egy kicsit kilépek ebből a világból és értékelem a történteket - és blogot írok róla. Ha tényleg igaz, amit addig hittem, akkor nem maradhatsz szó nélkül. Pontosítok, szó nélkül maradhatsz, mert mindenekfelett való Isten vagy, aki nem köteles belépni az ember életébe. Legfeljebb megengeded, hogy ámításként fogjam fel az eddigi hitrendszert.

Mivel ez egy randi keretében zajlik, szeretném lefordítani és megérteni az együtt járás folyamatát. Egyetlen szándék vezérel: megismerni téged. Ezt csak úgy tudom, ha belépsz az életembe és megmutatkozol. Ha csak szemlélője vagy a képzeletvilágomnak, akkor úgy értelmezem, hogy játszol velem – tehát nem létezel. Ennek a randinak nagy a tétje. Nem arról szól, hogy hatalmad megnyilatkozik és rengeteg áldás fog érni, hanem a létezés bizonyossága. Mint az emberi együttjárás világában, a megismerés áll a középpontban, vagyis mennyire hozod önmagad és ez mennyire változtatja meg életem. Nincsenek kéréseim, de azt feltételezem, hogy a világmindenség királyával járok.

A tét komolyságához az is hozzájárul, hogy van egy általam felfogott küldetés, ami történetesen kapcsolódik hozzád – egy kicsit a múltamból hoztam. Eddigi felfogásom alapján, olyan képességekkel, tapasztalatokkal és ismeretekkel vagyok összerakva, amit "országod" építésére használhatnék fel. Küldetésemnek tekintem, hogy részt vegyek az általad indított apostoli mozgalom újjáéledésében – vagyis egy olyan egészséges közösség építésében, amely tartalmazza azokat az elemeket, amit az apostolok idejében elkezdtél. Mindezt úgy tartom küldetésemnek, hogy kiléptem az intézményes egyházi világból, mert kultúrája és irányultsága egészen másról szól.

Előzmények

Keresztény családban nőttem fel, ahol már gyerekkoromtól belenőttem a hit világába. Természetesnek vettem Isten létezését és valós jelenlétét. Többször és átolvastam a Bibliát és próbáltam nagyon komolyan venni annak üzenetét. Már fiatal koromban szeget ütött a fejemben, hogy miért van annyi ellentmondás a keresztények életében – szavak és tettek összefüggésében. Ezért elkezdtem teológiai tanulmányaimat, hogy jobban a mélyére járjak. Szerettem volna részt venni abban, hogy egyházadban jobban érvényesüljön a bemutatott kép. Következtek a pofoncsapások, már az iskolában is olyan vezetési rendellenességekkel találkoztam, ami kérdéseket vetett fel bennem. Az emberi hozzáállás nagyon messze állt a keresztény ideáltól már a tanáraimnál is. Akkor azt gondoltam, hogy alkalmatlan emberek ülnek a vezetői székekben. Így kutatni kezdtem a vezetés világát, hogyan lehetnek jobban vezetni az egyházat. Rájöttem, hogy fényévekre van az, amit amit saját környezetemben gyakorolnak attól, amit a modern vezetéstudományban már régóta alkalmaznak. Ennek ellenére, néhány konfliktust leszámítva, befejeztem az iskolát és elkezdtem lelkészi pályafutásom. Kutatásaim arra késztettek, hogy olyan kérdéseket vessek fel a közösségben, amivel nem igazán foglalkoztak. Újra találkoztam azzal az emberi megnyilvánulással, amit nem tudtam elfogadni. Többszöri konfliktus után, amelyet az egyházi vezetőkkel és tagokkal folytattam, arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudok hasznos lenni ebben a közegben és felmondtam. Feladtam egy biztos egzisztenciát, mert nem tudtam azonosulni azzal a kultúrával, amit a szervezet kínált.

Egy új környezetben, civilként, még mindig küldetésemnek tekintettem, hogy részt vegyek abban a küldetésben, hogy Isten ismerete hatékonyan eljusson minél több emberhez. További konfliktusok és intézményes megkötöttségekkel találkoztam. Három közösségben próbáltam befolyást árasztani a változás irányába, de rájöttem hiábavaló munka. Megszakítottam az intézményesített kereszténységgel való minden kapcsolatom. Kiléptem az egyházból, hogy nehogy elveszítsem a hitem.

Tovább kutattam a közösségépítés, gyülekezet szervezés és vezetéstudomány világát. Rájöttem, hogy a világon vannak reménykeltő kezdeményezések, keresztény mozgalmak és sikertörténetek. Talán része lehetek ennek. A Bibliában azt olvastam, hogy alig várod, hogy az ember "igent" mondjon neked és felhasználd az üzenet továbbításához. Ezért imádkoztam és könyörögtem, használj fel – de nem történt semmi.

Most itt vagyok, és minden kártyámat bevetem. Ha randira hívtál, akkor legyen. Mutasd meg milyen vagy a valóságban – az én életemben. 

 Ha kedved van, gyere velem...