Pálfordulásom elején (hivőből szkeptikus utam) valaki megkérdezte, hogy most már ki az istenem, a tudomány? Ezután a tudományba vetem a hitem és tőle várok mindent? Akkor azt mondtam, hogy nem gondolom, hogy egy másik istenre volna szükségem, de mindenképpen a világról alkotott képemet a tudomány határozza meg. Miért is? A válaszom megfogalmazásában Naomi Oreskes 2014-es TED előadása segitett:
A tudósok azt mondják, hogy globális felmelegedést az emberiség váltotta ki. A tudósok azt mondják, hogy a védőoltások nagyszerű dolgok. A tudósok azt mondják, hogy természetes szelekció során jöttünk létre. De miért is kellene hinnünk a tudományban?
A tudósok nem szeretnek arról beszélni, hogy a tudományban hinni kell, hiszen a bizalmat a hitvilághoz kapcsolják. Azt mondják, hogy a tudomány teljesen különbözik a hittől. A vallások foglalkoznak a hittel, a tudományhoz nem kell hit. Azonban ez nem igy van, a legtöbb tudományos állitás bizalomra épül. A legtöbb tudományos kijelentést nem tudjuk önmagunk megvizsgálni. Sőt, ez a tudósokra is igaz saját területükön kivül. Egy geológus nem tudja megmondani, hogy a védőoltások mennyire biztonságosak, a legtöbb kémikus nem érti az evolóció elméletét és a fizikusok többsége nem tudja megmagyarázni a dohányzás rákkeltő hatását. Szóval, még a tudósoknak is meg kell tenni a hit lépését, amikor saját területükön kivül vannak. Hittel kell elfogadniuk azt, amit más tudósok mondanak. Mégis miért kellene elfogadniuk egymás kijelentését? Nekünk is hinnünk kellene kijelentéseikben? Azt gondolom, hogy igen - de nem azért, amit sokan gondolnak.
Azt tanitják az iskolában, hogy azért kell hinnünk a tudományban, mert a tudomány egy kutatási módszert követ és ez a módszer garantálja a tudós kijelentéseinek igazságát. Ezt hipotetikus deduktiv módszernek nevezik:
A tudós felépit egy hipotézist, levezeti a következményeit, majd kimegy és megfigyeli a következményeket, hogy meggyőződjön a felállitott hipotézis helyességében. Amennyiben a megfigyelései megegyeznek a feltételezett következményekkel, akkor a tudós kijelenti, hogy a hipotézise helyes.
Például, amikor Einstein a relativitás elméletén dolgozott, felfedezte, hogy a téridő nemcsak egy üres tér, hanem rendelkezik egy bizonyos texturával, és a fény megtörik egy nagyobb égitest jelenlétében. Ez az elméletet, hogy a csillagok fénye meggörbül a Nap közelében, sokáig várt bizonyitásra, de 1919-ben sikerült, paradigmaváltás történt a tudomány terén, amelyről világszerte tudósitottak.
Ezt a modellt deduktiv nomológikus módszernek is nevezik, mert ezek a hipotézisek a természet törvényszerűségeiről beszélnek. A tudomány olyan hipotézisekről szól, amely törvényszerűségeket tartalmaz. Azért olyan fontos ez, mert a természet törvényei mindig ugyanazok.
Egyetlen gond van ezzel a modellel, hogy nem igaz. Több okból kifolyolag: (1) az első egy logikai érv, mely szerint hamis elméletek is vezethetnek igaz következtetésekre. Önmagában az, hogy a következtetés igaz, nem jelenti, hogy a feltételezés helyes; (2) a második, egy nagyon gyakorlati érv, mely szerint vannak olyan mellékes - járulékos hipotézisek, amelyek gyakran nem is tudatosak és nem is helyesek; (3) a harmadik érv, hogy a legtöbb tudomány nem illeszkedik a deduktiv modellhez, hanem inkább induktiv módon keletkezik - pl. mint Darwin munkája, a világ megfigyeléseiből vonják le a következtetéseket. Tehát a tudósok nem minden esetben indulnak ki egy hipotézisből, hanem egyszerüen megfigyelik a dolgok működését, adatokat gyűjtenek és megpróbálnak magyarázatot találni rá. Vagy a tudósok sokszor modelleznek és szimulációs programokat gyártanak, hogy megértsék a világ működését.
Ha a tudósok többféle módon kutatnak és nincs egységes módszerük, akkor honnan tudhatjuk mikor van igazuk? Egyszerű a válasz: a tudósok úgy itélik meg egy-egy állitás helyességét, hogy megvizsgálják a bizonyitékokat. Miként vizsgálják meg a bizonyitékokat? Robert Merton szociológus szerint a tudósok úgynevezett szervezett szkepticizmussal vizsgálják meg a bizonyitékokat vagyis többen több oldalról vizsgálnak és teljes bizalmatlansággal.
A bizonyiték terhe mindig azt terheli, aki egy új állitással áll elő. Ebben az értelemben a tudomány valóban konzervativ. Meglehetősen nehéz rávenni egy tudományos társaságot azzal érvelve, hogy „igen, rájöttünk valamire és az igaz”. A paradigmaváltás népszerűsége ellenére azt találjuk, hogy jelentős változás a történelem során a tudományos gondolkodásban nagyon ritkán fordul elő.
Mivel a tudósok a bizonyitékokat közösen birálják el, ez arra vezette a tudománytörténészeket, hogy a konszenzusra összpontositsanak. Elvégre a tudomány vagy a tudományos ismeret egyenlő a tudósok közmegegyezésen alapuló véleményével, amely alapján döntenek és levonják a következtetéseket egy adott kérdéssel kapcsolatban.
A tudományos ismeret tehát a szakértők közös megegyezése vagy úgy is gondolhatunk a tudományra, mint egy vizsgálóbizottság - zsűri tevékenységére. De ez a zsűri nem akárkiből áll, hanem PhD-vel rendelkező egyénekből. Egy hagyományos itélőszékkel szemben, amelynek csak két választása van: kimondani, hogy valaki vétkes vagy sem; a „tudósok birósága” több döntést is hozhat: kimondhatják, hogy egy feltevés igaz, vagy kimondhatják, hogy egy feltevés hamis, vagy azt is mondhatják, „lehet, hogy igaz, de még további kutatásra és bizonyitékokra van szükség”. Még olyan lehetőségük is van, hogy azt mondják „igaz lehet, de jelenleg nem tudunk bizonyitékkal szolgálni, visszatérünk a kérdésre további kutatás után”.
Ha a tudomány az, amit a tudomány mond magáról, akkor végsősoron nem ugyanaz a tekintélyelvűségen alapszik, mint a vallások? Igen, azzal a különbséggel, hogy itt nemcsak egy-egy ember tekintélyén alapszik egy bizonyos állitás, legyen akármilyen bölcs is, hanem egy közösség kollektiv bölcsességén - és nem is akármilyen kollektiva bölcsességén. Ráadásul a tudósok társadalmát a kollektiv bizalmatlanság is jellemzi. A tudományban a bizalom alapja ugyanaz, mint bármely más területen, legyen az akár egy technológia vagy egy kapcsolat, és pedig a tapasztalat. Semmiben sem bizhatunk vakon. A tudományba vetett bizalmunk bizonyitékokon alapszik. A tudós képes kell legyen elmagyarázni nemcsak azt, hogy mire jutott, hanem azt is, hogyan jutott arra a következtetésre.
Ez a kollektiv bölcsességen és bizonyitékokon alapuló hit megközelités hiányzik a vallások világában. Ezért tekintem világképem formálására megbizhatóbbnak a tudományt a vallásos megközelitéseknél. Meggyőződésem, hogy minden gondolkodó ember, akinek lehetősége van mélyebb ismereteket szerezni, hasonló következtetésre jut.
