Ha elmennék egy pszichológushoz ezzel az esettel, hogy hosszú ideje szerelmes vagyok valakibe, de Ő semmi jelét nem mutatja viszonzásul és én ennek ellenére tovább képzelgek - minden Facebook bejegyzésben és falevélben az ő rejtett üzenetét olvasom ki, - elkezdene kutakodni érzelmi sérülésem múltban rejlő okaira. Lehet azt is mondaná, hogy ideje már felnőni és továbblépni.

Megtudom-e tenni vagy még biztatom magam legalább 11 hónapig?  Szívem szerint még húznám az időt, még keresnék érveket, hátha ma történik valami és végre megmutatkozik. De mégse történt semmilyen isteni megnyilatkozás napok, hetek és évek óta. A képzeletemben levő Isten nem lett valóság.

Ne haragudjon senki, hogy ilyen hamar levettem a rózsaszín szemüveget. A kérdéseim felgyorsították a folyamatot. Nekem már nem elég egy képzeletbeli Isten. Így a randinak vége. Az intim részletek vonzó titokzatosságát nem tudom feltárni. Maradnak a kérdések és egy új kaland: a valóság átértelmezése.

Úgy vagyunk összerakva, hogy ne vegyünk tudomást arról, hogy tévedünk, vagyis azt feltételezzük, hogy igazunk van. Bár természetesnek vesszük, hogy mindenki tévedhet. De amikor magunkra gondolunk jelen időben, akkor a saját igazunk buborékába rejtőzködünk. Leragadunk a magunk igazánál. Ez természetes dolog, mert semmi érzés nem kíséri az esetleges téves megközelítésünket, csupán az, hogy igazunk van. De annak elismerése, hogy tévedünk, már nyomorúságos és leromboló. Sőt, a kultúránk is rátesz egy lapáttal, hiszen arra tanítottak az iskolában, hogy nem szabad tévedni. Bölcsek vagyunk és tehetségesek – de ez nem jelent tökéletességet. Ha tévedünk, egyből arra gondolunk, hogy valami baj van velünk.

Kilépek ebből a buborékból és megengedem magamnak elismerni a tévedést. Az utóbbi 25 évet egy jól körülhatárolt képzeletbeli Istenkép töltötte be, szinte tudományosan is megmagyarázott érvekkel. De a próbát nem állta ki. Ma már nem tudom, hogy Ő létezik.

Elengedtem a képzeletbeli Isten kezét.

Szabadnak érzem magam. Persze jelen van az üresség is, amit természetesnek veszek. Minek kellene azonnal valamivel betölteni? Ugyanakkor tele vagyok kíváncsisággal és a felfedezés izgalmával. Miközben keresem a dolgok értelmét, új célok fogalmazódnak meg bennem. A hitemnek más irányt kell találnom - a szép dolgok, az igazabb történések és egy jobb világ munkálása felé.

Be kell vallanom, néhány napig latolgattam, vajon mit mond a környezetem. De ez nagyon gyerekes félelem. Ha a környezetem nem tudná helyesen kezelni a kutakodásaim, megpróbálok szembenézni a helyzettel. Egy kissé megnyugtatott a következő mondás: „sokkal kevésbé izgatna, hogy mit gondolnak rólad mások, ha tudnád, hogy milyen kevesen gondolnak rólad bármit is.” Akkor ezt is letudtam.

A gyors ítélet alkotás helyett, azt kérem, hogy kövessétek tovább a blogot. Alig egy hónap telt el, és a hirtelen fordulatot sok felfedezés követi. Szerintem tanulságos lesz.