Tanulom kategorizálni a gondolatokat és fogalmakat. Az egészséges és építő vitákhoz szükséges tisztázni bizonyos értelmezési irányvonalakat. Milyen szerepe van az érzelmeknek a dolgok megismerésében és bizonyításában? Mi az objektivitás  és a szubjektivitás szerepe az ellenőrizhetőség tekintetében? 

 Termeszetesen tudásunk nem tévedhetetlen, gyakran korrekcióra szorítkozunk, mégsem lesz egyenértékűen értéktelen a teljesen igazolatlan hittel. A hit kizárja a logikát és a racionális igazolást - legalábbis eddigi ismereteim alapján.

Mégis hogyan szerezhetünk megbizható tudást? A logikai pozitivizmus filozófiája nagyszerű eszközt kínál, amely többek között a következő felismeréseket adja: a szubjektív-objektív dimenziók szétválasztása, valamint az érzelmek szerepét a megismerésben majdnem nullára csökkenti. Az érzelmek ugyanis szubjektív agytartalmak. A megismerés viszont egy objektív tartalom megszerzését célozza meg: a tudást. Emiatt az érzelmeknek mindenképpen mellékes szerep jut a megismerésben, sőt, nem meglepő módon veszélyesek a megismerés megbízhatóságára nézve. 

A következő ilyen szempont az elméletek felfedezésének kontextusa, és az igazolás kontextusa. A logikai pozitivizmus azt mondja, hogy a felfedezés kontextusában sok minden elmegy, és az igazolás módszerében rejlik a tudományos módszer. Ott vannak azok a megkötések, amelyeket a tudományossághoz be kell tartani, és amelyeket, mint akadályokat, az elméleteknek meg kell ugrania.

Egy harmadik szempont a normatív és deskriptív distinkció. Eszerint más a tudománytörténet, amelynek során leírhatjuk, hogy Newton vagy Kepler milyen hajmeresztő módszersértésekkel jutottak el jó elméleteikhez, és más az, hogy eme módszersértéseket el is fogadjuk, mint helyesnek. Az ugyanis, hogy egy elvet valaki megsért, nem dönti meg az elvet. Még az sem, ha ő éppen a megsértésből jól jött ki. Az elvet csak az döntené meg, ha valaki kimutatná, hogy ugyanazon elv megsértése átlagban jobb volt, mint a betartása, vagy valami logikai érvet tudna mondani arra, hogy miért lehet a sértés jó, azaz, hogy az elv logikai szempontból tulajdonképpen miért rossz. 

 Az igazság objektív, az érzelem szubjektív. Egy szubjektív érzelem nem segíthet hatékonyan annak kiválasztásában, hogy mi igaz, vagy hamis objektíven. A hit pont az, amikor a racionális igazolás hiányában, érzelmi alapon fogadnak el emberek valamit igaznak. Azaz az érzelmeknek igazoló funkciót tulajdonítanak. Tévesen. Mert ez fogalomzavar. És veszélyesen, mert egy ilyen zavarnak korlátlan következményei lehetnek. Ha az érzelmeknek igazoló hatást fogadunk el, akkor abból vágyvezérelt "gondolkodás" lesz, és az logikai hiba. Tudjuk, hogy ez nem helyes. Tehát a "vágyvezérelt gondolkodást" miért csempésznénk vissza a tudományba, vagy a filozófiába "érzelmi igazság" néven?!

Az érzelmi "igazság" nem csak az áltudomanyokhoz vezet, hanem tovább, praktikusan elkerülhetetlen módon vezet a vallásháborúkhoz, inkvizícióhoz, népirtáshoz.

Az igazolás elvéről
Az igazolás elve a filozófiában több más néven, például evidencializmus néven ismeretes, de én a logikai pozitivizmus verifikációs kifejezést használom:

„Mivel egy szó jelentését alkalmazásának kritériuma határozza meg (más kifejezéssel élve: elemi mondatának levezetési viszonyai, igazságfeltételei, verifikációjának módja), a kritérium rögzítése után már nem áll többé módunkban eldönteni, mit is akarunk „érteni" a szón. Ha azt akarjuk, hogy a szónak pontos jelentése legyen, nem adhatunk meg kevesebbet alkalmazási kritériumánál; de a kritériumnál többet sem adhatunk meg, mivel ezáltal már minden további meghatározást nyer. A kritérium implicite tartalmazza a jelentést, s csak az marad hátra, hogy explicitté tegyük ezt.„ Rudolf Carnap: „A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül"1

A verifikációs elvet nem csak a mondat értelmességének kritériumaként fogadom el, hanem természetesen ennek megfelelő az igazolást, mint az állítás igaznak való elfogadásának kritériumát is. Továbbá csak a gyenge verifikációs kritériumot tartom helyesnek, azaz a valóságról szóló (szintetikus) állításokat igazolni szükséges, bizonyítani nem kell, és nem is lehet.

„Ha verifikáción az igazság végső és végérvényes megállapítását értjük, akkor -- ahogy látni fogjuk -- soha, egyetlen (szintetikus) mondat sem verifikálható, hanem csak egyre fokozottabban konfirmálható. Ezért inkább a konfirmáció, mint a verifikáció problémájáról beszélünk.” Rudolf Carnap: "Ellenőrizhatőség és jelentés"2.

A „létezik isten” állítás ilyen szintetikus állítás, hiszen azt állítja, hogy isten a valóságban létezik. Nem tudom értelmezni az olyan állításokat, hogy isten egy másik értelemben létezne. Ezt a „másik értelemben létezést” értelmetlen kifejezésnek tartom, nem értem, mit akar egyáltalán jelenteni. Soha senki nem is tudta elmagyarázni, mit jelent. Nevet sem adtak ennek a másfajta létezésnek, sem konstitúció értelemben nem adott rá definíciót, sem axiomatikus értelemben implicit definíciót, sem a kifejezés alkalmazási vagy ellenőrzési feltételeit nem adták meg. De istenen kívül még példákat sem adtak erre a jelentésre. Maradjunk tehát annál, hogy a dolgok egyféleképpen léteznek. Isten hagyományos értelemben vett létezése jobban érthető (persze ez sem problémamentes), de ez nem nyert soha empirikus igazolást.

Ez az igazolás szintetikus kérdésekben csak konfirmációt jelent. Tehát nem tévedhetetlen, nem bizonyosság. Ez az igazolás a legtöbb, mi várható empirikus kérdésekben. Akik bizonyosságot hirdetnek szintetikus állításoknál, azok lehetetlent hirdetnek. Logikai okokból nem bizonyíthatóak az ilyen állítások, és nem lehet teljes bizonyosságunk. Egyrészt azért, mert azok az információk, amelyből kiindulnánk a levezetéséhez, nevezetesen a megfigyeléseink, maguk is bizonytalanok, másrészt, mert nincs logikai dedukció egy megfigyelés, és egy elméleti állítás között. Semmilyen megfigyelésből nem vezethető le matematikailag például isten létezése. Megjegyzem, hogy isten létezésére semmilyen ú.n. ontológiai, matematikai levezetés sem szolgálhat, mert az összetéveszti az analitikus matematikai állításokat, és a szintetikus állítást, amely „isten valós létezéséről” szól. A matematikai levezetés végén csak egy absztrakt fogalomról vezethetünk le valamit az axiómarendszerben. De ez nem jelenti, hogy egy valós isten is létezne.

Tehát a tudomány úgy működik, hogy megfigyelünk dolgokat, és ezek által igazolni tudunk bizonyos dolgok létezését, másokét nem. A tudomány elve az, hogy amelyeket igazolni tudjuk, azt elfogadjuk létezőnek, amelyeket nem, azokról nem hiszünk semmit. Azt nem csinálhatja a tudomány, hogy elfogadja a nem igazoltakat is létezőnek, mert akkor mire volt az igazolás?! Továbbá, akkor végtelen sok dolgot el kéne fogadni létezőnek, tehát kitörne az anarchia. Még rosszabb: egymással ellent mondó dolgokat is el kéne fogadni létezőnek. Például ha nem tudjuk igazolni, hogy egy történelmi személynek 1 vagy 2 vagy 3 vagy még több gyereke volt, akkor az első, a második, a harmadik, és a többi gyereke létezését is el kéne fogadni.

Talán, az itt felvetett gondolkodási vonalvezetéssel érthetőbbé tehetem kérdéseim és válaszaim. 

Forrás: 

http://ateistaklub.blog.hu/2015/04/27/az_igazolas_elve

http://ateistaklub.blog.hu/2015/05/24/az_erzelmek_szerepe_a_megismeresben