Ezzel a néhány hónapos istenhit nélküli múlttal azon gondolkodom, hogy milyen előnyöket nyújtott a vallásos életem, amit most nem kaphatok meg? Valamivel kevesebb lett az életem vagy több? Mit veszítettem és mit nyertem? Próbálom végigzongorázni azokat az "áldásokat", amelyek mára szertefoszlottak a tudományos valóság tükrében. 

• Reménykeltő világnézet - Honnan jövünk, hova tartunk és miért vagyunk? Ezek olyan kérdések, amelyekre a vallás megpróbál választ adni. A kommunizmus ideológiájánál jobb megközelítés volt. De most azt gondolom, hogy a teológia csupán egy filozófiai megközelítés, amiről később írni szeretnék - először néhány forrást még elolvasnék. Amit eddig ismerek tudományos forrásokból, szinte kielégítő választ ad. Az ember elég sokat megtudhat önmaga működéséről és a világról, hogy a "semmiből" vagy a "véletlenből" való származás tudata ne rendítse meg önbizalmát. A földi élet annyi szépséget nyújt, hogy a földön túli élet reménye és haszontalansága eltörpülhet. A hit kínálta reménnyel egyenértékű jövőképet alkothatunk. 

• Pszichológiai szükséglet - gyakran mondják, hogy az agyban van egy Isten-formájú hézag, amelyet muszáj betölteni: a képzeletbeli barát, apa, nagy testvér - bizalmat betöltő személy szükséglete, amit ki kell elégíteni, akár van Isten akár nincs. El kell ismernem, hogy ez a tudat nagyszerű volt - "van valaki, aki megért, aki ideális, aki tökéletesen szeret, aki megvéd, aki ismeri a szükségleteimet és aki valamikor mindent betölt. Az igazsághoz tartozik, hogy ez csak egy képzelt kép volt, amire vágytam - de az élet valóságát csak annyira töltötte be, amennyire a képzeletvilágom elhitette magammal. Inkább a hátrányait látom ennek az "áldásnak": az istenkép egy olyan rést töltött be az életemben, amelyet sokkal jobb lett volna, ha valóságosabb dolgok töltik ki. Most már törekszem elfogadni azt a legkevésbé sem tökéletes életteret, ami van - nem számíthatok semmilyen megmentő személyre, aki tökéletesen megért és kiemel, de építhetek olyan emberi kapcsolatokat, amelyek kielégítik a megértésre, a kapcsolódásra és biztonságra törekvő vágyaimat. 

Van valami infantilis abban a feltevésben, hogy valaki más felelőssége (szülő, Isten) célt és értelmet adni az életünknek. Ugyanolyan jellegű infantilizmus, mint amikor valaki megrándítja a bokáját, és rögtön azt keresi, kit lehetne beperelni. Mindig valaki másnak kell fellelnie az én jólétemért, és valaki mást kell hibáztatni, ha bajom esik? Isten szükségessége nem egy gyengeségünkről szól?

• Vigasz - gyermekkoromban álmodoztam arról, hogy a télapó olyan játékokat hoz, amelyekre igazán vágyom. De valahogy mindig kevesebbel kellett beérnem, sehogy sem állt össze a kép. A képzeletbeli olyan valóságosnak tűnt, hogy minden órában kikukucskáltam az ablakon, hátha elkapom az Öreg szakállát. Rájöttem, hogy felnőttként az Isten töltötte be ezt a szerepet - ő vette át a képzeletbeli megértő és életet beteljesítő hőst. A pszichológiában ezt pedomorfizisnak nevezik - vagyis bizonyos gyerekkori jellegzetességek megőrzése egészen a felnőttkorig. Jól ismert evolúciós minta ez. Az istenkép kifejlődése egy hierarchikus alárendeltségből fennmaradt hajlam - másképp kifejezve, egy melléktermék. Mintegy hallucinációs jelenségként, az istenkép alkalmas arra, hogy érzékeny rezonátorként felerősítse vágyainkat. Szembe kellett néznem azzal, hogy ez a vigasz nagyon  gyerekes.

Sokan kérdezik ingerülten, ha elveszem az emberektől a vallást, akkor mit adok helyette? Milyen vigaszt adhatok a haldoklónak, a gyászolónak, vagy annak a számtalan magányos embernek, akiknek Istenen kívül egyetlen barátja sincs? A haldoklónak segítenék elfogadni az  élet rendjét, a gyászolónak azt mondanám, hogy adjon időt a gyász folyamatának és utána fókuszáljon az élet dolgaira. A magányosnak azt mondanám, hogy szerezzen barátokat. Nem tudom, hogy mások hogy vannak, de egy minden valóságos alapot nélkülöző dolog, engem egyáltalán nem vigasztal. Egy mítosz vagy hazugság nem vigasztal, legyen az bármennyire is fantasztikusan jó hatású. Dennett a Breaking the Spell (Megtörni a varázslatot) című könyvében különbséget tesz az Istenben való hit és a hitben való hit között, mely utóbbi szerint még akkor is kívánatos hinni, ha maga a hit téves. Mondja, ha elég sokszor elismételjük magunkban, hogy "hiszek Uram", akkor talán sikerül meggyőznünk magunkat. Ha valóban érzelmileg annyira jótékony hatású a hit, akkor kitalálok magamnak olyan jövőképeket és célokat, amelyekben hinni fogok. Minden esetre eddigi megfigyeléseim alapján az ember boldog és teljes életet élhet természetfeletti vallás nélkül is. 

• Inspiráció - a Biblia nagyon sok bölcsességet tartalmaz, amelyek ma is megszívlelendőek. Nem is olyan régen szokásom volt rendszeresen olvasni minden nap, hogy üzenetei lelkesítsenek. Ma egészen más dolgok inspirálnak. Elgondolom, hogy milyen szerencsések vagyunk mi, akik élünk, tekintve, hogy egy kombinatorikus DNS- lottóhúzásban potenciálisan előforduló emberek túlnyomó többsége a valóságban meg sem születik. Akármennyire rövid is az életünk, ha arról panaszkodunk, hogy sívár, ostoba vagy unalmas, nem bántó érzéketlenség ez a soha meg nem született trilliárdokkal szemben, akik esélyt sem kaptak az életre? Az a tudat, hogy csak egyetlen életünk van, annál értékesebbé teszi ezt az egyet. 

Isten hiányát többféleképpen is betöltöm, például tanulmányozom a világ működésének tudományos megközelítését, csodálom a természet világát, sportolok, olvasok, segítek másoknak jobb életet élni, stb.

• Közösség - Korábban többnyire a kapcsolataimat keresztény emberek töltötték ki. Sok értékes személlyel ismerkedtem meg. Azt is meg kell említenem, hogy a hit összeköti az embereket, talán sokkal szorosabban, mint más eszme. De úgy gondolom, hogy különböző érdeklődési témák és ügyek összekovácsolhatnak embereket. Egy jó ideje már tudatosan keresem a hétköznapi emberek társaságát. 

Az istenhit inkább hátrányokkal szolgált, mint előnyökkel - de annak ellenére értékes tapasztalat volt. Függőségre, lustaságra és közömbösségre késztetett olyan kérdésekben, amelyekért ma meg kell küzdenem - mint életem értelme, küldetés, pozitív szemlélet, remény és jövőkép. A kapcsolatok szintjén is elég hátrányos helyzetbe kevert, hiszen csak egy szűk beállítottsággal rendelkező emberek közösségét kínálta, többnyire kevésbé tanult társasággal - a kivétel erősíti a szabályt. Elég sok időmet foglalta le olyan teológiai fejtegetések olvasása, amelyeket ma nem tudok használni- és azt az időt sokkal hasznosabb dolgokkal tölthettem volna. Az istenhit csalódást okozott - és ez az egyik előny, ami tanulságokkal szolgál a jövő kialakításában.