Lenyűgözve olvastam Simon Singh könyvét, A nagy Bumm-ot. Tetszett, hogy bonyolult tudományos fejtegetéseket képes volt emberi nyelvezettel megfogalmazni. Laikusként olvasva is izgalmas volt. Keresztény koromban azt hittem, hogy óriási butaság elképzelni is a világ robbanásból való eredeztetését. Mindig az a hasonlat jutott eszembe, hogy egy roncstelep felrobbanásából svájci órák állnak össze – micsoda képtelenség. Arra nem gondoltam, hogy a hasonlat sántít. Megismerve a tudományos magyarázatot, egészen más kép formálódott bennem.
Rövid összefoglaló:
A világmindenség Nagy Bumm modellje vitathatatlanul a 20. század legfontosabb és legdicsőségesebb tudományos eredménye. Viszont az, ahogyan megfogalmazták, továbbfejlesztették, próbálgatták, ellenőrizték, bizonyították és legvégül elfogadták, az teljesen szokásos módon zajlott le. A Big Bang – modell kialakulása a tudományos módszer működésének igazi archetipikus példája.
A tudomány sok más szakterületéhez hasonlóan kezdetekor a kozmológia is olyan dolgok magyarázására törekedett, amelyek korábban a mítoszok – vallások fennhatósága alá tartoztak. A legelső kozmológiai modellek hasznosak voltak ugyan, de távolról sem voltak tökéletesek, és általában igen hamar megmutatkoztak belső ellentmondásaik és pontatlanságaik is. Kozmológusok egy új nemzedéke alternatív modellt javasolt, harcolt az univerzumról vallott nézeteiért, míg a tudományos testületek a korábbi modellt védelmezték. Rengeteg érvre, kísérletre és megfigyelésre való hivatkozás után, esetenként akár évtizedeket dolgozva, amíg sikerült komolyabb tudományos áttörést elérniük. Máskor pedig egy szerencsés véletlen azonnal megváltoztatta a tudományos tájképet. Végül az új modell mellett felsorakozó érvek túlsúlyba kerültek.
A kozmológiában forradalom zajlott le. Paradigmaváltás történt. A Nagy Bumm modell kifejlesztése, tesztelése, átdolgozása, majd bizonyítása számos elméleti, kísérleti és észlelési szakaszra bontható, és valamennyinek megvoltak a maga hősei. Valamennyi dicsőség Einsteiné, amiért általános relativitáselméletével megmagyarázta a tömegvonzást. Igen ám, de ő maga kezdetben harcolt a fejlődő univerzum gondolata ellen, így azután Lemaitre-re és Friedmannra hárult a Big Bang – modell kidolgozásának terhe. Az ő munkájuk eredményét viszont senki sem vette volna komolyan, ha csillagászati megfigyelései révén Hubble időközben fel nem fedezi, hogy a világmindenség tényleg fölfutóban van, expandál. De Hubble fejére sem tehetjük a koronát, hiszen ő egyszerűen nem volt hajlandó kozmológiai következtetéseket levonni megfigyeléseiből. A modellre mindenképpen a feledés homálya borult volna, ha Gamow, Alpher és Herman értékes elméleti kutatásai, valamint Ryle, Penzias és Wilson és a COBE-csapat megfigyelő munkája életben nem tartja iránta az érdeklődést. Akaratlanul ugyan, de még Fred Hoyle, az állandó állapotú univerzum teóriájának (ellentétes elmélet) kigondolója is felbecsülhetetlen jelentőségű támaszt nyújtott a Nagy Bumm elméletnek a nehéz atommagok nukleoszintézisének kidolgozásával. És még sorolhatnánk…
Az eredeti Big Bang elnevezés magában hordozza valamiféle robbanás hangulatát, ami nem állhat távol a valóban megtörténttől, de azért mégis volt egy kis különbség: a Nagy Bumm nem valaminek a világűrbe való berobbanása lehetett, hanem magának a térnek a robbanásszerű kiteljesedése , megjelenése. Hasonlóképp, a Nagy Bumm nem időbeli robbanásként értelmezhető, hanem magának az időnek a kirobbanásaként. Mind az idő, mind pedig a tér a Big Bang időpontjában alakult ki, született meg.
A szuperforró univerzum egyetlen másodperc alatt drámai mértékben felfúvódott és lehűlt, hőmérséklete néhány trillió fokról pár milliárd fokra zuhant. A világmindenség ekkoriban elsősorban protonokat, neutronokat és elektronokat tartalmazott, amelyek fénytengerben fürödtek. A protonok, amelyek a hidrogénatomok magjával azonosak, a következő néhány percben reakcióba léptek más részecskékkel, és kialakultak az olyan könnyű atommagok, mint a héliuméi. Az univerzum ezt követően még tovább tágult és hűlt. Amikor már eléggé lecsökkent a hőmérséklete, létrejöttek a semleges atomok, így a világ átjárhatóvá vált a fotonok számára, hiszen a fény ettől kezdve már szabadon áradhatott.
Egy idő után az univerzum már nem volt teljesen egyenletes sűrűségű, hanem itt-ott csomók jöttek létre. Ezek a sűrűsödések fokozatosan több és több anyagot vonzottak magukhoz, ezáltal megnövekedtek, egyre sűrűbbé váltak, majd kialakultak belőlük az első csillagok és galaxisok. Az élet kialakulásához nélkülözhetetlen könnyebb elemek – amilyen a szén, az oxigén, a nitrogén, a foszfor és a kálium – atommagjainak létrehozásáért, a csillagok belső tüzét illeti a köszönet.
Ezzel elérkeztünk a mába, 15 milliárd évvel későbbre. A keletkezés és fejlődés itt ismertetett történetét konkrét bizonyítékok is alátámasztják. A fizikusok részletes számításokat végeztek, becsléseket adtak arra nézve, hogy milyen állapotok uralkodhattak az univerzum korai időszakában. Ezek a jóslatok megdöbbentően pontosnak bizonyultak.
Amikor egy napilag – Independent – szerkesztői elszánják magukat arra, hogy egy kozmológiai modell nagy vonalakban való bemutatására nyolchasábos ábrát közöljenek a címlapon, akkor – ahogyan Arthur Eddington mondta – a Nagy Bumm-modell minden bizonnyal átkerült végre az elméleti műhelyből a tudományos bemutatóterembe.
Ez nem jelenti azt, hogy a modell már fényesre csiszolódott és végleges formát öltött, hiszen mindig akadnak majd olyan nyilvánvaló hiányosságai, amelyeket pótolni kell. Ilyen például a galaxisok kialakulásának a kérdése vagy a tértípusoké. Ezekre az inflációs hipotézis ad választ, amely egyenlőre még vita tárgya a kozmológusok körében. További kérdéseket vet fel a sötét anyag létezése… Van mit kutatni még, de ez az eredmény semmiképpen sem hasonlít a gyerekcipős 18. századi fejtegetésekhez.
Robert Herman a 2001-ben kiadott a Nagy Bumm keletkezéstörténete könyvében írja: „Jóllehet számos kérdés megválaszolatlan még a kozmológiai modellezés körül, a Big Bang modell igencsak sikerültnek mondható. Biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben elvégzendő elméleti munkák és megfigyelések nyomán még finomabban behangolják majd, de arra egyáltalán nem számítunk, hogy több mint fél évszázad elteltével kiderül róla, hogy alkalmatlan.”
A múltban Isten volt az, akinek a keze irányította az univerzum minden titokzatos jelenségét, kezdve a tűzhányókitörésektől egészen a napnyugtáig, de a tudomány szép sorban ésszerű és természetes magyarázatát adta mindezeknek. Charles Coulson vegyész gondolta ki a „hiány Istene” kifejezést, rámutatva arra, hogy egy olyan istenségnek, akiről feltesszük, hogy mindenért ő a felelős, amit képtelenek vagyunk megérteni, a hatalma minden esetben csökken valamennyivel, amikor a tudománynak sikerül az ismereteinkben meglévő rések valamelyikét betömnie. Az egyház a spirituális dolgokkal foglalkozik és jobb ha a való világ megmagyarázásának terhét a tudományra hagyná.
A legvonzóbb tanulsága a könyvnek: az igazi tudósok hozzáállása, - hogy elismerik elméleteik hiányosságait és addig kutatnak, amíg kellő igazolást vagy cáfolatot nem kapnak róla. Nem céljuk a megtévesztés és a félrevezetés, hanem a valóság felfedezése. Amikor a bizonyítékok áradata egy irányba mutat, akkor készek elismerni és váltani. Mennyire hiányzik ez a megközelítés sok vallásos ember életéből.
A Nagy Bumm modell a tudomány egyik legnagyobb vívmánya, amiről érdemes beszélni.
