A kereszténység védelmére elhangzott legnagyobb érvet az egyik teológus barátomtól hallottam: „nem tudnék mit kezdeni a halál kérdésével, nem tudnám megmagyarázni másképp”. Az ember tehetetlenségének nagyszerű elismerése. Hogy ennyi volna az egész és semmi más - szinte felfoghatatlan, mintha nem nőttünk volna fel arra a szintre, hogy egyszerűen elismerjük.
A halál egy valós dolog. Az ateizmus evangéliuma, hogy semmi sem történik a halál után. Ha semmi sem történik a halál után, akkor minden vallás hamis. Nem a haláltól kell félni, hanem a vallásos dokmáktól, amelyek megkötözik az embereket és olyan viszonyulásra késztetik, amelyekkel még a legközelebbi kapcsolataikat is szétrombolják. Szerencsés vagyok, mert a környezetem inkább félretezi a nézeteit és megértéssel fordul felém - de vannak kivételek is. Egyesek arra is készek, hogy kitagadják gyermekeiket csak azért, mert más világképet fogad el.
A halál valóságával szembe kell néznünk. Nem tehetünk másképp, bármennyire éljünk egészségesen. Csupán a jelen valósága a miénk. Kitalálhatunk szép meséket a halál utáni életről, bizonyosan szükségünk is volt rá valamikor evolúciós fejlődésünk során, de ma elég érettek lehetnénk már az igazi gyászra - a mesztelen valóság feldolgozására.
Mit kinál az ateizmus a halál kérdésére?
Az ateizmus, mint az Istenbe vetett hit ellentéte - nem kinál semmit, de a tudomány, a művészet igen. Az ateizmus kijavit egy csomó tévedést, de nem ad megoldást. Az ateizmus a valóság tükrét kinálja fel.
Az ateizmus megtisztitja a teret egy jobb párbeszédhez. Ezt mostanában kezdem megérteni és megélni. Régebben nem sikerült ilyen mélyreható - a lényegre kérdező és kertelés nélküli beszélgetéseket folytatni. A világ egy jobb hely lesz, ha a valóság oldaláról közelitjük meg a határainkat. A halál kérdése pont az a téma, amiről érdemes tudományos és szociális megközelitéssel beszélni.
A vallásos ember rossz választ ad a halál kérdésére. Bár azt adja, amire a legtöbb ember vágyik: egy jobb jövő reményét, örökélet vigasztalását és minden csodás képzelgést - olyan szép keretbe csomagolva, hogy szinte gyászolni sem kell, mert az élet igazán csak utána kezdődik. De ezzel a hitegetéssel elveszi az együttérzés gyakkorlásának lehetőségét. Például ha egy gyermek meghal egy autóbalesetben, és hitegetni a szülőket, hogy a találkoznak vele a mennyben, első látásra nagyon megnyugtató. Pillanatnyilag nincs is jobb vigasz. De a valóságban a gyásztól való menekülésre készteti őket, sőt egy olyan torz élethez való viszonyulást idéz elő, amelyben a túlélés a legfontosabb elem, hogy minél hamarabb újra egyesüljenek egy képzeletbeli boldogságban.
Az ateizmus elismeri, hogy nem ad vigasztaló választ a halálra. A télapó hiányának a tudatositása nem valami boldogitó üzenet. De amikor az ember felfedezi, hogy ennyi az élet, amennyi, akkor rájön, hogy mennyi időt pazarolt hiábavaló dolgokra. Sokan annyira pazarlóan élik az életüket, mintha örök életük lenne.
A vallásos emberekkel ellentétben, minden okunk megvan arra, hogy nagyszerű életet éljünk, hogy kihasználjuk a pillanatokat, hogy a jelen valóságában éljünk. Az élet valósága most van - ezt kell megélni.
A múlt egy emlék, a jövő egy másik gondolat, de ami valóban az enyém, ez a pillanat. Ez a legfontosabb - átélni és örülni a jelen valóságának.
A jó hir, hogy nincs semmi a halál után. A tudomány és a művészet segit csodálni az élet nagyszerűségét.
