Istennel randiztam

Istennel randiztam

Evangélium a halálról

2015. szeptember 25. - Ősz Csaba

image.jpeg

A kereszténység védelmére elhangzott legnagyobb érvet az egyik teológus barátomtól hallottam: „nem tudnék mit kezdeni a halál kérdésével, nem tudnám megmagyarázni másképp”. Az ember tehetetlenségének nagyszerű elismerése. Hogy ennyi volna az egész és semmi más - szinte felfoghatatlan, mintha nem nőttünk volna fel arra a szintre, hogy egyszerűen elismerjük.

A halál egy valós dolog. Az ateizmus evangéliuma, hogy semmi sem történik a halál után. Ha semmi sem történik a halál után, akkor minden vallás hamis. Nem a haláltól kell félni, hanem a vallásos dokmáktól, amelyek megkötözik az embereket és olyan viszonyulásra késztetik, amelyekkel még a legközelebbi kapcsolataikat is szétrombolják. Szerencsés vagyok, mert a környezetem inkább félretezi a nézeteit és megértéssel fordul felém - de vannak kivételek is. Egyesek arra is készek, hogy kitagadják gyermekeiket csak azért, mert más világképet fogad el.

A halál valóságával szembe kell néznünk. Nem tehetünk másképp, bármennyire éljünk egészségesen. Csupán a jelen valósága a miénk. Kitalálhatunk szép meséket a halál utáni életről, bizonyosan szükségünk is volt rá valamikor evolúciós fejlődésünk során, de ma elég érettek lehetnénk már az igazi gyászra - a mesztelen valóság feldolgozására.

Mit kinál az ateizmus a halál kérdésére?
Az ateizmus, mint az Istenbe vetett hit ellentéte - nem kinál semmit, de a tudomány, a művészet igen. Az ateizmus kijavit egy csomó tévedést, de nem ad megoldást. Az ateizmus a valóság tükrét kinálja fel.

Az ateizmus megtisztitja a teret egy jobb párbeszédhez. Ezt mostanában kezdem megérteni és megélni. Régebben nem sikerült ilyen mélyreható - a lényegre kérdező és kertelés nélküli beszélgetéseket folytatni. A világ egy jobb hely lesz, ha a valóság oldaláról közelitjük meg a határainkat. A halál kérdése pont az a téma, amiről érdemes tudományos és szociális megközelitéssel beszélni.

A vallásos ember rossz választ ad a halál kérdésére. Bár azt adja, amire a legtöbb ember vágyik: egy jobb jövő reményét, örökélet vigasztalását és minden csodás képzelgést - olyan szép keretbe csomagolva, hogy szinte gyászolni sem kell, mert az élet igazán csak utána kezdődik. De ezzel a hitegetéssel elveszi az együttérzés gyakkorlásának lehetőségét. Például ha egy gyermek meghal egy autóbalesetben, és hitegetni a szülőket, hogy a találkoznak vele a mennyben, első látásra nagyon megnyugtató. Pillanatnyilag nincs is jobb vigasz. De a valóságban a gyásztól való menekülésre készteti őket, sőt egy olyan torz élethez való viszonyulást idéz elő, amelyben a túlélés a legfontosabb elem, hogy minél hamarabb újra egyesüljenek egy képzeletbeli boldogságban.

Az ateizmus elismeri, hogy nem ad vigasztaló választ a halálra. A télapó hiányának a tudatositása nem valami boldogitó üzenet. De amikor az ember felfedezi, hogy ennyi az élet, amennyi, akkor rájön, hogy mennyi időt pazarolt hiábavaló dolgokra. Sokan annyira pazarlóan élik az életüket, mintha örök életük lenne.

A vallásos emberekkel ellentétben, minden okunk megvan arra, hogy nagyszerű életet éljünk, hogy kihasználjuk a pillanatokat, hogy a jelen valóságában éljünk. Az élet valósága most van - ezt kell megélni.

A múlt egy emlék, a jövő egy másik gondolat, de ami valóban az enyém, ez a pillanat. Ez a legfontosabb - átélni és örülni a jelen valóságának.

A jó hir, hogy nincs semmi a halál után. A tudomány és a művészet segit csodálni az élet nagyszerűségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://istennelrandiztam.blog.hu/api/trackback/id/tr487830478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.26. 01:00:35

Én nem vagyok sem vallásos, sem ateista, egyszerűen csak egészségügyi iskolát végeztem, és van egy még jobb hírem. A tudománynak fogalma sincsen, hogy mi van vagy mi nincsen a halál után, viszont vannak orvosok akik foglalkoznak ezzel a témával mélyebben is, őket érdemes lenne meghallgatni.
www.youtube.com/watch?v=qKSiP0hSiCE

Hitetlen · http://hitetlen.blog.hu/ 2015.09.28. 10:29:54

Tényleg nem értem, miért gondolják azt egyesek, hogy:
„ma elég érettek lehetnénk már az igazi gyászra - a mesztelen valóság feldolgozására.”
Igen van egy rakás információnk a világról, de ha ezeket nem kapcsoljuk össze, nem alkotunk belőlük egy összefüggő világképet, ami nem vallásos, és mindezt nem párosítjuk önreflexióval, és érzelmi felnőttséggel, akkor soha nem lesz másmilyen a hozzáállásunk a halálhoz. Nincs hogy miért más legyen.
Nem gondolom azt, hogy egyenesen következne vagy ha X mennyiségű tudás - például a fizikáról - ezt valahogy varázslatosan eredményezné. Ilyen nincs és ez egy irreális elvárás. Mindig nagyon fura ilyent hallani, olyan emberektől, akik szeretik a tudományt, tudnak is pár dolgot, de azok csupán természettudományos információk, és soha nincs meg benne ez a racionális önreflexió és önismereti rész, ami azt eredményezné, hogy ezek az ismeretek összeállnának valamiféle világképbe, ami nem vallásos.

„Az ateizmus, mint az Istenbe vetett hit ellentéte (…) Az ateizmus kijavit egy csomó tévedést, de nem ad megoldást.”
Ezzel sem értek egyet. Ha egy isten nélküli világban élünk - és minden jel arra mutat -, akkor az ateizmus nem a hit ellentéte és nem egy hiba kijavítása, hanem a valóság pontosabb leírása. Nem az ateizmus kell megmagyarázni, hanem a hitet. Megoldást meg csak akkor kellene adnia, ha rendszer lenne, mint a vallások. De nem az.

„A vallásos emberekkel ellentétben, minden okunk megvan arra, hogy nagyszerű életet éljünk, hogy kihasználjuk a pillanatokat, hogy a jelen valóságában éljünk.”
Lehet, hogy én vagyok túl nihilista, és én mentem túl messzire pont ilyen kérdéseken gondolkozva, de lassan kezd zavarni az ilyen érvelés. Kezdem azt érezni, hogy van egy elvárás ezekben a kijelentésekben, hogy az ateisták, mivel ők tudják, hogy nincs más életük, csak ez, valahogy teljesebb életet kellene éljenek. Miért? Egy pazarlóan élt, vagy nem a lehető legnagyobb célokért élt élet nem ugyanannyira értelmes? Nem ugyanannyira jogos? Ha egyszer nincs semmilyen felsőbb hatalom, ami megmondaná, hogy milyen az értelmes élet, akkor ez a mérce nem létezik. És nem is kell, hogy legyen. Az isten (felsőbb, teremtő hatalom) nélküli világ szabadságát pont ez adja: nincsenek abszolút, embertől független elvárások.

Az egyetlen élet-értelme-források mi magunk vagyunk. Tehát ha egyszer valaki azt mondja, hogy neki nincs szüksége ilyen nemes értelemben vett magasztos célra, akkor nem látom miért lenne ez elvárás. Miért kellene valakinek kihasználnia az egyetlen életét ami van? Mi van ha neki, az általad pazarlónak nevezett élet, az értelmes? Nem hiszek abban, hogy a saját mércénket alkalmazhatjuk másokra. (Igen az aranyszabályt hülyeségnek tartom.)

Hitetlen · http://hitetlen.blog.hu/ 2015.09.28. 10:35:31

@mandulazöld: Nem vagy vallásos, és nem vagy ateista, tehát a magad módján hívő vagy és még nem találtál magadnak egy egyházat, de addig is kitöltöd a hitedet ilyen ezo-ízű de alapvetően hívő maszlagokkal.
Úgy teszel mintha jobb lennél vagy valahogy igazabb dolgot állítanál, mint a vallásosak (egyháztagok), pedig csak egy újabb változatát mondod ugyanannak.

Ősz Csaba 2015.09.28. 21:16:23

@Hitetlen: Köszönöm a reflexiót, azonosulni több megjegyzéssel is.
Az értelmesebb vagy teljesebb élet igényét nem valamilyen aranyszabályhoz kötöttem, hanem az ember saját magával szembeni elvárásához - az a gondolat járt a fejemben, hogy sokan életük végén bánkódnak azon, hogy bárnyak megtették volna ezt vagy azt...

Hitetlen · http://hitetlen.blog.hu/ 2015.09.29. 10:56:04

@Ősz Csaba: „az ember saját magával szembeni elvárásához”
Van egyáltalán az embernek olyan elvárása saját magával szemben is, ami nem másoktól származik? Vagy nem a kultúrából, hagyományból, mások példájából?
Én azt mondanám, hogy nem. Ehhez túl csoportlények vagyunk. Valódi individualizmus nincs.

Ebből eredhet (egyeseknél mindenképpen) az életük végén való megbánás is. Ez hasonló ahhoz, ahogy sokan egy életen át kételkednek az egyházuk tanításaiban, vagy egyáltalán az istenhitükben, de soha nem teszik meg azt a lépést, amit például te meg én megtettünk, hogy az enyhe kételkedést nem elnyomják, hanem megpróbálják megcáfolni. Van, akinek ez nem gond, de van, akinél ez nagyon későn jön ki az életében és akkor jön a megbánás érzése („elpazaroltam az életemet”).

2015.10.05. 15:03:23

@Hitetlen: :) Nem, hívő sem vagyok. A magam módján sem. És nem keresek sem vallást /még a tudomány elnevezésű vallást sem már. Ahol szintén csak hiszel, mivel te magad nem látsz, nem láthatsz sok dolgot csak vakon hiszel a tudomány állításának miszerint úgy van. Pedig sokszor megdől, hogy mégsincs úgy. :)/, sem ezós valamit. Egyszerűen csak élek és ez így jó ahogy van. :)

2015.10.05. 16:19:39

@Hitetlen: Mellesleg... mi az, hogy jobb? Ki a rossz, akinél jobbnak kellene lenni?
Belinkeltem egy orvost, aki ezzel foglalkozik. Őt kellett volna meghallgatnod inkább.

Hitetlen · http://hitetlen.blog.hu/ 2015.11.05. 21:22:25

@mandulazöld: „Nem, hívő sem vagyok. A magam módján sem.”
Akkor ateista vagy. :)

„És nem keresek (…) Egyszerűen csak élek és ez így jó ahogy van. :)”
Tehát tudatlan és érdektelen vagy. Az is egy megoldásnak tűnhet, hogy ha úgy tűnik, hogy senkinek sincs igaza, ezért egyiket sem választod és csak magaddal foglalkozol. Ez sajnos hibás, mert nem vagyunk függetlenek egymástól. A világ olyan, amilyenné mi tesszük. Hatunk egymásra a lehető legteljesebb értelemben. Nincs egyik sem.

„Mellesleg... mi az, hogy jobb? Ki a rossz, akinél jobbnak kellene lenni?”
Csak önmagadhoz hasonlíthatod magad. Nincs objektív jó és rossz, mert ezeknek a kifejezéseknek az értelmét mi adjuk meg. Tehát ha úgy érzed a halálod előtt, hogy „jó” vagy „rossz” életed volt, akkor igazad van.
süti beállítások módosítása