Oké vagy hívőként, de szkeptikusként főleg

Ez a fő mondanivalója Michael Shermen How We believe könyvének, amit ezen a héten olvasok. Három kérdéssel foglalkozik: (1) Miért hisznek az emberek Istenben? (2) Milyen összefüggések vannak a vallás és tudomány, az értelem és a hit között? (3) Milyen létjogosultsága van a „szent” dolgok kutatásának a tudomány korszakában?

Előzetesben csak néhány gondolatot osztok meg, a későbbiekben részletekkel is visszatérek.

Amikor valaki megtanul tudományosan és kritikusan gondolkodni, arra a következtetésre jut, hogy Istent nem lehet bizonyítani. Isten létezésének kérdése nyitott kérdés – nem lehet racionálisan vagy tudományos eszközökkel igazolni.

Majdnem minden vallásnál az Istenhit bizalom kérdése, amely nem kér semmilyen bizonyítékot vagy logikát. Amikor az emberek azt mondják, hogy hisznek Istenben és ez örömet és nyugalmat ad nekik – ezzel a tapasztalattal nem lehet vitatkozni, hiszen egy belső élményről beszélnek. De amikor valaki azt állítja, hogy tudományosan igazolja Isten létezését, vagy nem lehetünk erkölcsös emberek Istenhit nélkül, stb. akkor ezek az állítások racionális elemzést követelnek.

Mi az oka, hogy a legtöbb Isten hívő erős meggyőződéssel állítja Isten létezését? Hogyan jutunk hitre? Hogyan fejlődtek ki a vallások? Hogyan formálja az Istenhit az emberiség gondolkodását és tetteit?

A népesség véletlenszerű megkérdezésének módszerével arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az elsődleges ok az Istenbe vetett hit kérdésben, a klasszikus – kozmológiai érv: a csodás világ, a tervezettség, a tökéletes berendezkedés és a természet szépsége – mind azt feltételezi, hogy egy intelligens tervező nélkül nem létezhetne a világ. Vagyis, az emberek azt mondják, hogy azért bíznak Istenben, mert érzékeik erről szólnak.

A tudomány számomra kielégítő választ tud adni az intelligens tervező feltételezésre. Annak ellenére, hogy vannak még szürke területek, amelyek további feltételezések táptalaját szolgálják, de a részecskék önszerveződésének és önfejlődésének elve biztos megfigyeléseken alapszik.

Az Oxfordi Enciklopédia szerint, a világ népességének 84% valamilyen vallásos szerveződéshez tartozik, ami 10.000 különböző nagyobb vallásos csoportot jelent. Csak a keresztények 33,820 felekezettel bírnak. Annyira erős a hit a természetfelettiben, hogy még az ateisták 21%-a és az agnosztikusok 55%-a is hisz valamilyen istenben. Mi az oka ennek az erős hithez való ragaszkodásnak?

Legalább négy alapvető bizonyítékot találunk annak igazolására, hogy hitre való hajlammal születünk.

•          Antropológusok szerint már az 1800-as évek végén igazoltnak látták, hogy a „mindent átható természetfeletti létezésének tudata univerzális” és látszólag az emberi értelem, a kíváncsiság és a képzelőerő fejlődésével egyre nagyobb fontosságot kap a hit. Darwin szerint az istenhit fejlődését az emberek közötti kapcsolódások erősítették. A törzsi összetartozás, az egymás közötti bizalom, a bátorság és együttérzés elősegítette a hit formálását. Erre csak rásegítettek a társadalmi berendezkedés azon vallásos formái, amelyek nagyszerű táptalajt képeztek a mítoszok, a konformizmus és elköteleződési formák elterjedésének. A vallásos intézmények voltak az elsők, amelyek az erkölcsös viselkedés elveit csoportosították.
•          A behavioristák szerint – főleg ikreken végzett kutatások alapján – genetikai tényezők befolyásolják az istenhit formálódását. A vallásos viselkedés 55%-át genetikai forrásokra vezetik vissza. Megfigyelték, hogy a vallásos szülők gyermekeinél, a vallásos érzelmek örökletes hajlamokhoz kapcsolódnak. Természetesen, a gének nem határozzák meg, hogy zsidó, keresztény vagy iszlám vallásokhoz vonzódjunk – hanem a természetfeletti lények tudata és bizonyos hagyományok gyakorlata genetikai forrásokra utalnak.
•          A kognitív pszichológia megfigyelései is arról tanúskodnak, hogy az ember az idők során mintázatok alapján próbálta felfogni a világot. A természetben bizonyos mintáknak jelentést adott és felruházta „szándékos ügynökök” – istenek, szellemek képével. A túlélési ösztöne késztette erre az osztályozásra – gondolj csak a fű mozgására, amelynek kiváltó oka lehet a szél vagy éppen egy vadállat. Ha a szél volt és vadállatra gondolt, akkor pozitívan tévedett, de ha a szélre gondolt és vadállat rejtőzködött, akkor negatívan tévedett. Mivel az ember elég nehezen tud különbséget tenni a hamis pozitív vagy hamis negatív jelenségek között, de sokkal kisebb az ára a pozitív tévedésnek, a természetes szelekció során megtanulta, hogy minden minta mögött valós veszélyt lásson. Ez az alapja nemcsak az istenhitnek, hanem minden megmagyarázhatatlan jelenség ősi értelmezésének. A nap imádat nagyszerű példa erre.
•          Az idegtudomány megmagyarázza, hogy elménk képes olvasni különböző szándékok között. Képesek vagyunk mások cipőjébe lépni, előre félni valamitől vagy beleélni magunkat egy jövőbeli helyzetbe. A halál közeli élmények vagy különleges erőfeszítést átélt sportolók beszámolói egy harmadik kísérő személyről tanúskodnak. Hiszünk a természetfelettiben, mert hiszünk a természetesben és a kettő között nem mindig tudunk különbséget tenni. Isteneket teremtünk, mert úgy születtünk, hogy jelentést adjunk a mintázatoknak.

Szóval, természetes dolog a hit, a képzeletvilág és a szkeptikus tudatosság is. Már csak az a kérdés, hogy milyen előnyöket rejt az egyik vagy a másik? Egy megváltozott környezet, ahol nem az ösztönös viselkedésnek van már elsődleges szerepe, milyen értelmes válaszokra készteti az embert, ha egy jobb jövő megteremtésének a képére fókuszál?

Tetszik Baruck Spinoza állítása: „folyamatos erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy ne tartsam nevetségesnek, gyalázatosnak és megvetettnek az emberi viselkedést, inkább arra törekszem, hogy megértsem.”