Megbántottak?

Többen kérdezték az utóbbi időben, hogy „milyen nagy sérelem ért az egyházban, hogy ateista lettem?” Nem emlékszem semmilyen különleges sérelemre, egyszerűen kilógott a „keresztény ló lába” és elkezdtem utána járni. Nem a legutolsó keresztény közösségben történtek miatt fordultam el a vallástól. Az igazsághoz tartozik, hogy az egyházból már három éve kiléptem azért, mert szervezeti működését ellentmondásosnak véltem a bibliai elvekhez képest. Azzal a céllal indultam el, hogy felépítek egy olyan felekezetközi közösséget, amely kulturálisan releváns és biblikusan hiteles. Természetesen a közösség akkori működése és néhány hivatalnok viselkedése mélyebb kutatásra késztetett, amiért hálás is vagyok.

Kutatásaim során egyre több rendellenességet fedeztem fel nemcsak a volt közösségemben, hanem a környezetemben működő felekezetek világában. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kereszténység valahol nagyon elcsúszott önmagához képest és a megoldáshoz új szemléletre van szükség. Összegyűjtöttem a világ legsikeresebb megközelítéseit és kértem az isteni közbelépést, hogy megvalósíthassam. A többi már a „randi” története.

Úgy tűnik, hogy a fenti kérdés egy mélyen rejlő félelmet hordoz a kérdezők fejében, hiszen egy védekező mechanizmussal állunk szembe. Ha sikerül egy személyes sérelemnek tulajdonítva elhessegetni a kereszténység alaptéziseit megkérdőjelező érveket – akkor valamennyire biztonságban érezhetjük magunkat. Ez túl szépnek tűnne ahhoz, hogy igaz legyen.

A válaszom, akár hiszik akár nem, nagyon egyszerű: azért hagytam ott a kereszténységet és a vallásosságot, mert a kutatásaim során eljutottam olyan tudományos információkhoz, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy az Istenkép kialakulása egy evolúciós folyamat eredménye, amely a világ megismerésének képességéhez fűződik. 

 Miért nem agnosztikus?

Az eddigi röpke három hónap alatt úgy tartottam, hogy Isten létezését vagy nem létezését tudományosan nem lehet igazolni. Sokan azt a következtetést vonják le belőle, hogy az agnosztikus bizonytalan, szegény össze van zavarodva. Nem teljesen így van.

Kétfajta agnoszticizmust különböztetnek meg a szakemberek: (1) ideiglenes gyakorlati agnoszticizmus – ami azt a fajta legitim középutasságot jelenti, amikor valóban létezik határozott megoldás egyik vagy másik irányban, csak egyelőre nincs elég bizonyítékunk, hogy eljussunk hozzá; és (2) elvi agnoszticizmusnak nevezik – azt a mélyen gyökerező kikerülhetetlen középutasságot, amelyen nem lehet változtatni. Ez a fajta agnoszticizmus olyan kérdésekben illetékes, amelyet bármennyi bizonyíték gyűlik is össze, soha nem lehet megválaszolni, mert maga a bizonyítás fogalma nem alkalmazható rájuk. Már a kérdés is másik síkon vagy más dimenzióban létezik, mint ameddig a bizonyítékok zónája egyáltalán elérhet. Jó példa erre az a filozófiai csemege, hogy vajon te is ugyanolyannak látod a piros színt, mint én. Lehetséges, hogy a te pirosod az én zöldemnek felel meg, vagy valami egészen más színnek, amit én el sem tudok képzelni. A filozófusok úgy idézik ezt a kérdést, mint amelyet soha nem lehet megválaszolni, akármilyen bizonyítékok merüljenek is fel.

 Egyes tudósok arról is meg vannak győződve, hogy Isten létezésének kérdése örökre eldönthetetlen, itt is az állandó elvi agnoszticizmus illetékes. Ebből, mint látni fogjuk, gyakran azt a logikailag téves következtetést vonják le, hogy Isten létezésének és nem létezésének hipotézise pontosan egyforma valószínűséggel helytálló. Szerintem, ebben a kérdésben is az ideiglenes agnoszticizmusról lehet beszélni. Vagy létezik Isten vagy nem. Ez tudományos kérdés, amelyre valamikor megtaláljuk a feleletet, ám a valószínűségre vonatkozóan, addig is erős állításokat tehetünk. Számos példa van az eszmék történetében, hogy sikerült megválaszolni olyan kérdéseket, amelyeket korábban örökre a tudomány illetékességén kívül állónak ítélték.

 Ha valaminek a létezését sem igazolni sem cáfolni nem tudjuk, attól még a létezés és a nem létezés nem áll egyformán szilárd alapon. Isten léte vagy nem léte a világegyetemre vonatkozó tudományos tény, amelyet elvben, ha gyakorlatban talán nem is, meg lehet ismerni. Ha létezne, és létezését fel kívánná fedni, maga Isten félreérthetetlen jelekkel eldönthetné a vitát. De még ha Isten létezését teljes bizonyossággal soha nem lehet igazolni vagy cáfolni, a rendelkezésre álló bizonyítékok és érvek az 50%-tól jelentősen eltérő valószínűségi becslésre vezethetnek.

 Richard Dawkins felállított egy valószínűségi skálát, amelyre elhelyezhetjük önmagunkat Isten létezését illetően:

1. Erős teizmus. Isten 100%-os valószínűsége. „Nem hiszek benne, tudom” – mondta Jung. 
2. Nagyon magas valószínűség, de nem éri el a 100%-ot. De facto teizmus. „Nem tudom biztosan, de erősen hiszek Isten létezésében és abban a feltevésben élem az életemet, hogy létezik.”
3. 50%-nál magasabb, de nem túlságosan nagy valószínűség. Az agnoszticizmus felé hajló gyakorlati teizmus. „Nagyon bizonytalan vagyok, de azért hajlamos vagyok hinni Istenben.”
4. Pontosan 50%. Tökéletesen elfogulatlan agnoszticizmus. „Isten léte és nemléte egyformán valószínű.”
5. 50%-nál alacsonyabb, de nem nagyon alacsony valószínűség. Az ateizmus felé hajló gyakorlati agnoszticizmus. „Nem tudom, hogy létezik-e Isten, de hajlok a szkepticizmusra.”
6. Nagyon alacsony, de mégsem nulla valószínűség. De facto ateizmus. „Nem tudhatom biztosan, de azt hiszem, Isten létezése nagyon valószínűtlen, és abban a feltevésben élem az életemet, hogy nem létezik.”
7. Erős ateista. „Tudom, hogy nincs Isten, ugyanazzal a meggyőződéssel, amellyel Jung tudta, hogy van.” Ebben a kategóriában nem működik a hit, az értelem pedig önmagában nem képes meggyőzni arról, hogy valami nem létezik.

 Az utolsó kategória sokkal néptelenebb, mint a vele ellentétes első kategória, amelyben számos odaadó hívő található. Magamat a 6. kategóriába sorolom, bár nem szeretem az ateista kifejezést, hiszen sok negatív jelentéssel töltötték meg – így megelégszek a szkeptikus jelzővel. Tehát Isten létezésének kérdése számomra ideiglenes gyakorlati agnoszticizmus, hiszen a valószínűség skálán nem 50%-os az esélye.

 Hol állsz a listán?