Néhányan megkérdezték tőlem az elmúlt időszakban. Válaszom: köszönöm, jól – remekül. De tényleg. Az a paradigmaváltás, ami az utóbbi időben történt, értékrendemnek megfelelő lépések sorozata. Aki ismer, tudja, hogy egyik nagyon fontos értékem a fejlődés. Ezért naponta olvasok, összevetek nézeteket és gondolkodom. Természetesen, a blog előtti élet rövid felvázolása nem ad teljes képet. Úgy tűnhet, hogy ez a váltás egyik napról a másikra történt. Mintha valami dráma vagy óriási betegség ért volna. Egyik sem. Tényleg jól vagyok.

 Miért gondolom így?

•   Jól érzem magam, amikor új ismeretekre teszek szert, amikor új dolgokat fedezek fel. Nem okoz nehézséget váltani és kidobni egy olyan paradigmát, ami több kérdést vetett fel bennem, mint megoldást. Jelen esetben ez pont a kereszténység és az Istenbe vetett hit kérdése.
•   Jól érzem magam, mert vannak új céljaim és úgy gondolom – bármennyire hihetetlennek tűnik egy kereszténynek -, hogy van értelme az életemnek. Igen, azt gondolom, hogy Isten hit nélkül is lehet értelmes életet élni. Eddig úgy gondoltam, hogy van küldetésem, amire Isten hívott és tőle vártam a megfelelő segítséget. Ez bizonyos értelemben passzív várakozóvá tett, annak ellenére, hogy kerestem a lehetőségeket. Most úgy gondolom, hogy saját magam találom meg a dolgok értelmét és nem kell hozzá semmilyen természetfeletti erőbe vetett hit. Jót tenni, mások szenvedésén enyhíteni, az igazságért küzdeni Isten hit nélkül is lehet.
•   Jól vagyok, mert nagyon izgalmas kutatási területnek tartom az Istenélmény kulturális és tudományos vonatkozásait, amit el is kezdtem. Eddigi ismereteim alapján, a tudomány nem képes igazolni azt sem, hogy van vagy nincs Isten. De arra elég meggyőző magyarázatot ad, hogy mi miért történik? Sok vitát hallgattam meg az utóbbi napokban a tudomány és Istenhit kérdéskörben, ami megerősített életfilozófiám átalakításában.
•   Jól vagyok, mert a realizmus egy sokkal inspirálóbb alap a világ jobbá formálásához. Gondolj csak bele, a tudósok 90% nem vallásos és mekkora fejlődések történtek az utóbbi 25 évben.
•   Jól vagyok, mert a szekuláris világban is lehet közösségeket építeni. Fontosnak tartom a kapcsolódást. Az utóbbi három évben, amióta nem járok egy adott keresztény gyülekezetbe, hiányzott a közösség. Ha jól belegondolok, a kilépésem egyik oka éppen a közösségi környezet megteremtéséhez szükséges lépések hiánya volt. Keresztényként, még azt reméltem, hogy felépítek egy valódi közösséget. Most, realistaként, azt gondolom, hogy kialakíthatok jó kapcsolatokat és értelmes közösségeket.
• Jól vagyok, mert sok önkorlátozó nézetet sikerült levetkőzni, kiteljesítőbb és gyakorlatiasabb megközelítések tesznek boldoggá. Sokkal lelkesítőbb és életigenlőbb perspektívákat látok, mint eddig.

 Szóval, köszönöm kérdésed. Tényleg, jól vagyok.

 Egyszerű kérés. Az utóbbi hetekben többen is - aranyosan és őszinte szándékkal -, azt üzenték, hogy imádkoznak értem. Néhány hete arra kértem volna, hogy könyörögjön buzgóbban. Ma azt mondom: számomra nem jelent semmit, ha imádkozol értem. Ha esetleg törődésed vagy igazi érdeklődésed akarod kifejezni, akkor inkább hívj meg egy forró teára és beszéljük meg az élet nagy kérdéseit.

 Három okból írom ezt a blogot. Amint már említettem, ezt a sorozatot nem egy előre kigondolt forgatókönyv szerint írom. A kezdeti  "szeműveges" elhatározásomat is megváltoztattam, mert útközben értelmetlennek tűnt a további viselése. Egyszerűen megfogalmazom a feltételes kihívásra adott gondolataim, érzéseim és válaszaim. Nem a figyelmet akarom magamhoz ragadni a nyilvános kutakodással. (1) Egyszerűen arra gondolok, hogy erről a fordulatról érdemes beszélni, talán a kérdéseim másokban is megfogalmazódnak. A történetem segíthet másnak is jobban eligazodni a világban. Jelenleg nem célom, hogy valakit is a realizmus talajára térítsek, bár kívánatos dolognak tartom. (2) Másodsorban, a nyilvánosság előtti kibeszélés felerősíti az elszakadást. A blogírás rítusa könnyebbé teszi elengedni azt, amihez olyan sokáig ragaszkodtam. (3) Nem utolsó szempont: nem kell sokat magyarázkodnom másoknak – csak annyit mondok: olvastad? Olvasod?